Notice: Undefined index: HTTP_ACCEPT_LANGUAGE in /home/xrbzijeu/public_html/index.php on line 8
 UKRÁN-MAGYAR<br>TERÜLETFEJLESZTÉSI IRODA

UKRÁN-MAGYAR
TERÜLETFEJLESZTÉSI IRODA

Megnyílt a beregszászi turisztikai információs központ!

2006-11-17 10:32:42

2006. november 17.-én került sor Beregszászban a Turisztikai Információs Központ ünnepélyes megnyitójára.  Ez a jeles esemény nemcsak a szervezők számára bírt óriási jelentőséggel, hanem a megye turizmusának egészére is. A megnyitón részt vevő vendégek között turisztikai szervezetek munkatársait, a program megvalósításában fontos szerepet játszó magyarországi partnereket, városi és járási szervezetek képviselőit, újságírókat, turisztikai szakértőket is köszönthettünk.  

Tarpai József, az Ukrán-Magyar Területfejlesztési Iroda igazgatója, valamint a program vezetője köszöntő beszédében üdvözölte a jelenlévőket, s néhány szóban ismertette azt az Európai Unió által támogatott programot, melynek keretében került sor a Turisztikai Információs Központ kialakítására is. dr. Hanusz Árpád, a Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke, a program megvalósításában résztvevő partnerszervezet képviseletében elmondta, milyen jelentős szereppel bír a két megye turisztikai együttműködésében ez a Beregszászon kialakításra került Tourinfo Iroda. 

A jelenlévőket köszöntötte, valamint az Iroda működéséhez sok sikert kívánt Olekszandr Marcsenko, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás Turisztikai osztályának vezetője, Tóth Géza, a Beregszászi Városi Tanács titkára, Belinszka Halina, a Beregszászi Járási Állami Adminisztráció Turisztikai osztályának vezetője. Az ünnepélyes megnyitót követő nemzetiszín-szalagok átvágása után a vendégek megtekinthették magát a Tourinform Irodát, mely az irodahelyiségeken kívül tárgyalótermet és kiállítótermet is magába foglal. A megnyitó alkalmával került sor a Turisztikai szakemberképzés a Kárpát-medencében elnevezésű program diplomaosztójára is. A nyár folyamán Jánosi községben lezajlott képzés eredményeként a 46 sikeres vizsgát tett hallgató a Budapesti Gazdasági Főiskola által kiállított OKJ felsőfokú szakképzést igazoló bizonyítványt vehetett át. A megnyitót követően állófogadásra került sor az Arany Páva étterem dísztermében, ahol a jelenlévők kötetlen szakmai megbeszéléseket folytattak.

A Tourinfo Iroda a megnyitót követően azonnal munkához is látott. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökséggel partnerségben a Határon átnyúló turisztikai kapcsolatok kialakítása és fejlesztése Szabolcs-Szatmár-Bereg és Kárpátalja megyékben elnevezésű program keretében képzést szervez turisztikai szakemberek számára Nyíregyházán.

A szakértők remélik, hogy a Tourinfo Iroda tevékenysége jelentős hatást gyakorol a turizmus fejlődésére, hozzájárul a megye teljes körű feltérképezéséhez, turisztikai lehetőségeinek feltárásához. Hosszú távon pedig maga után vonja a megye turisztikai felemelkedését és elősegíti a meglévő erőforrások és lehetőségek teljesebb és ésszerűbb felhasználását.

A Tourinfo Iroda tevékenységéről bővebb információ kérhető a következő elérhetőségeken:

Turisztikai Információs Központ
90200 Beregszász, Zrínyi út 25/2. tel: +38 (03141) 4 32 70
e-mail: office@zakarpattyatourism.info
www.zakarpattyatourism.info